A pontosvessző: Egy bennfentes tipptől a már-már elfeledett nyelvművészetig!

A pontosvessző: Egy bennfentes tipptől a már-már elfeledett nyelvművészetig!

Elgondolkozott már azon, hogy a pontosvessző hogyan találta meg a helyét az írásjelek világában? A jelenlegi helyzetet szemlélve egyértelműen látszik, hogy a kicsi, de érzékeny szimbólumot az írásbeli kommunikáció fokozatos jelentésének elvesztése fenyegeti. A Babbel nyelvtanulási platform felmérése szerint a brit diákok 67%-a ritkán vagy soha nem használ pontosvesszőt, és a válaszadóknak csak 11%-a használja rendszeresen. Az is aggasztó, hogy a résztvevők több mint fele nem érti pontosan a pontosvessző helyes használatát. Ez kérdéseket vet fel: Mi történt ezen írásjelek megértésével?

A pontosvessző története 1494-ig nyúlik vissza, amikor először jelent meg Pietro Bembo De Aetna című művében. Cecelia Watson történész szerint, aki könyvet írt a pontosvesszőről „Tájvessző – A félreértett jel múltja, jelene és jövője” címmel, a pontosvesszőt Aldus Manutius tervezte. Francesco Griffo betűtípustervező új betűtípussal járult hozzá a pontosvessző népszerűségéhez. A reneszánszban az írásjelek fellendülése volt tapasztalható – és a pontosvessző megtalálta a helyét a vessző és a pont között.

A pontosvessző megszűnése

Bár korábban rendszeresen használták a pontosvesszőt, a felmérés egyértelműen azt mutatja, hogy ma a szerzők átlagosan csak minden 390. szóban használnak pontosvesszőt. Két hasonló vagy ellentétes tartalmú főmondat egyértelmű összekapcsolásával a pontosvessző pontosan strukturálhatja a gondolatokat. Lisa McLendon, a „The Perfect English Grammar Workbook” szerzője még azt is mutatja, hogy ennek a jelnek a megértése hanyatlik. Ha megnézzük az irodalomtörténetet, kiderül, hogy olyan híres írók, mint Virginia Woolf, ügyesen használták műveikben a pontosvesszőt, míg az olyan szerzők, mint Kurt Vonnegut hevesen hátat fordítottak a szimbólumnak, és értelmetlennek tartották.

De mit is jelent valójában a pontosvessző? Watson az emberi érzések és a társadalmi osztálykülönbségek kifejezéseként írja le. A pontosvessző munkája olyan árnyalatot jelent az írásbeli kommunikációban, amely egyre inkább az egyszerűsített írásmód radarja alá esik. A nyelvészek magyarázata szerint a pontosvessző eltűnése egy társadalmi tendenciát is tükröz: a kevesebb gyakran több. E fejlemény kapcsán figyelembe kell venni az eltérő írásmódokat és azt a kérdést is, hogy mennyire fontos manapság az írásjelek használata.

Az írásjelek jelentése az idő múlásával

Az írásjelek története minden, csak nem rövid és édes. Kiderült, hogy ezek a kis szimbólumok kulcsfontosságúak a szövegek rendszerezése és strukturálása szempontjából. Végső soron a pontosvessző által biztosított kifejezés tisztaságának elvesztése akadályozhatja a kommunikációt. Írásjelek nélkül a mondatok kétértelműek és félrevezetőek lehetnek, ez az állapot gyakran megfigyelhető a közösségi médiában és az online kommunikációban.

Történelmileg az írásjelek kialakulását a nyomdának és az azt követő nyelvtani szabályoknak köszönhetjük. Luther Márton bibliafordításai nagyban hozzájárultak a következetes írásjelek bevezetéséhez. A 18. századtól kezdődően a grammatikusok tág értelemben kezdték meghatározni az írásjelek szerepét. Ez a fejlődés végül a 19. század végén kialakult egységes szabályokhoz vezetett. Manapság már a digitális kommunikációban is nélkülözhetetlenek az írásjelek.

Összefoglalva, a pontosvessző sokkal nagyobb figyelmet érdemel az írásbeli kommunikáció egyesítő elemeként betöltött szerepében. A felmérés azt mutatja, hogy fordulópont előtt állunk, ahol el kell döntenünk: továbbra is tömörek akarunk lenni, vagy újraélesztjük a megkülönböztetés és az egyértelműség művészetét? Abban az időben, amikor a nyelv egyre inkább ki van téve a formális és egyszerű irányzatoknak, egy kis visszalépés a tudatos írás felé nagy hatással lehet – a pontosvessző pedig teljesen új szerepet tölthet be.

A témával kapcsolatos további információkért olvassa el a cikkeit Vietnam.vn, DOCMA és Tune News International.